Zuhogó esőben hagytuk el a szállást, Ákos és Balázs még buzultak egy sort a franciaágyban, hogy kárpótolják magukat az előző esti csalódás miatt, amikor mi kigurultunk az udvarról.

Az egyik felszerelés, amit nem hiába hoztunk el, az az esőruha volt, bár a legjobb lett volna, ha pont ezeket nem használjuk az út során.

Münchenben felszálltunk a tip-top ICE vonatra, a helyjegyes kerékpárkocsi totálisan tele volt, majd elnyúltunk az üléseinkben és Salzburgig csak bámultunk ki az ablakon és néztük, ahogy vigasztalhatatlanul zuhog odakint.

Salzburgban sem volt ez másként, szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Zsiga járművét, amit néhány napja az állomás előtt lakatolt le (mivel osztrák-magyar viszonylatban a távolsági kerékpárszállítás, mint olyan nem létezik) szerencsésen megtaláltuk. A bringát kötőféken vezetve, elgurultunk a halál faszán lévő külvárosi parkolóhoz, reménykedve benne, hogy a nyestek voltak annyira restek, hogy nem hordták szét a Volvót.

Nos, az autó megvárt, Csabi pedig volt annyira szemfüles, hogy a parkoló melletti autópálya hídjához odahozta az autót utánfutóstól, így legalább a bringák felpakolását nem zuhogó esőben kellett megoldani. Az autóban aztán kicsit leült a hangulat, vége a nyaralásnak, Győrig sokszor csak csendben néztünk, ahogy őrülten dolgoznak az ablaktörlők.

Az osztrák autópályán a benzinkúton és az étteremben is magyarok voltak a bérrabszolgák.