A jugendherbergében átestünk az út leggagyibb reggelijén (zsömle, lekvár és hatunknak egy liter narancslé), rátöltöttünk pár sört és elmentünk megnézni a környéket. Az időjárás előrejelzés estétől az egész régióra tartós és kiadós csapadékot ígért, ezért úgy döntöttünk, hogy az esőben való hosszú tekerést és a Bodensee melletti átázó sátorozást városnézésre, plusz egy napi vízhatlan diákszállásra és egy napnyi rövidítés után helyből való hazautazásra cseréljük. Az előre megvett vonatjegyünket buktuk, de legalább nem ázottan, rosszkedvűen fejezzük be a túrát.

Ennek jegyében indultunk a szomszédos Neuschwansteinbe, aminek másik épületét mindenki ismeri, ha máshonnan nem, akkor a Disney rajzfilmek introjából. Talán nem köztudott, de ezt a kalyibát is az a II. Ludwig tákoltatta össze, aki a Herrenchiemsee-i kastélyt építtette. Ismertség ide, vagy oda, álmunkban nem gondoltuk volna, hogy mekkora tömeggel találkozunk. Fél Ázsia ott hömpölygött a kastélyhoz vezető úton, de voltak ott a világ minden tájáról, még Magyarországról is. Igaz, hogy honfitársaink inkább csak az inbissekben sürgölődő bérrabszolgák között képviseltették magukat, de azért ők is ott voltak velünk.

Na de visszatérve a kastélyra. öt percenként(!) indultak a vezetett túrák 30-35 emberrel, precíz poroszos logisztika kellett, hogy kezeljék a turista áradatot. Nekünk egy nagyon vicces idegenvezető jutott, akinek tréfás adomáit szerény nyelvtudásommal nem nagyon értettem, így az sem jött át, hogy miért zeng ódákat a trónterem egymillió mozaikból kirakott padlózatáról, ami „beautiful”, „amazing”, és „absolutely should to watch”, miközben valójában kb négy darabban lerakott mintás linóleum. Ennek ellenére a vár tényleg nagyon pöpec volt, Ludwig nem spórolt a giccsel, az egész helyet átitatta az ízlésesen túltolt cigányrokokó.

A vár megtekintése után elbúcsúztunk Tibortól, megittuk a búcsúsört és elgurultunk a közeli Alpseehez lazulni egy kicsit. Hangulatos partszakasz, kristálytiszta, üde víz és pazar kilátás fogadott minket a Neuschwanstein-i és a Hochenschwangau-i kastélyra.

Maga a strand még annyiban különleges, hogy csak gyalog és bringával lehet megközelíteni, mert a legtávolabbi út is legalább két kilométerre van onnan.

Frankón kiáztattuk magunkat, hazafelé vettünk még egy kis Aperolt és prosecot, este meg még jót dumáltunk a helyi erőkkel, egészen addig, amíg a megérkező vihar be nem kergetett minket a szállásra. Késő estétől kezdve másnap estig zuhogott az eső, amíg el nem hagytuk az országot.